Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lengyelország frontális politikai offenzívát indíthat Brüsszel ellen

A felvidéki magyar hírportál - Körkép.sk

 “Minden rendelkezésre álló fegyvert bevetünk és tüzet nyitunk” – hangzott el nemrég a lengyel kormány részéről figyelmeztetésként a Bizottság felé. Azt is hozzátette, hogy a “fogat fogért, szemet szemért” elv alapján fog eljárni, és semmilyen lehetőségtől nem riad vissza. A lengyel sajtó tele német- és Brüsszel-ellenes cikkekkel és véleményekkel, amelyek azt taglalják, hogy Németország Brüsszelen keresztük akarja meggyengíteni Lengyelországot, Brüsszel pedig az általa követelt igazságügyi módosításokkal teljes káoszba akarja taszítani Lengyelországot.   A vita középpontjában egy Bírói Tanács nevű testület van, amelynek jogában állt fegyelmi eljárást indítani a bírák ellen. A tagjainak kinevezése természetesen politikai alapon is történhet, amit Brüsszel kifogásolt, és az Európai Bíróság kötelezte is Varsót a testület megszüntetésére. Mivel erre Lengyelország nem volt hajlandó, a nem teljesítés határideje óta napi egymillió eurós bírság gyűlik a lengyelek terhére.

Brüsszel politikai befolyásra játszik   Erre július végén Ursula von der Leyen bizottsági elnök bejelentette, hogy a lengyelek lépése nem elég, mert megakadályozza, hogy az egyik bíró büntetlenül támadja meg egy másik bíró ítéletét. Miről van szó?   Lengyelországban 2018-ban történt egy igazságügyi reform. Előtte a bírókat egy 25 tagú testület, a Nemzeti Bírói Testület nevezte ki, utána viszont már a szejm, egyszerű többséggel.   A régi rendszer szerint kinevezett bírók azonban “csalóknak” tekinti az új rendszer szerint kinevezett bírákat, és csak ezért folyamatosan felülbírálták, eltörölték az utóbbiak ítéleteit – nem kevés káoszt okozva a lengyel igazságügyi rendszerben. Ezt hivatott rendezni a sokat kritizált felügyelő bírói testület.

Varsó ezért von der Leyen szavait úgy értékelte, hogy Brüsszel szándékosan anarchiába taszítaná Lengyelországot. Olyan kijelentések hangoztak el vezető politikusoktól, mint hogy Németország világuralomra tör és közvetlenül felelős a Bizottság húzásáért, illetve hogy “nincs több kompromisszum”. Maga Mateusz Morawiecki kormányfő az EU-t látszatdemokráciának nevezte, ahol csak az erősek érdekei érvényesülhetnek – utalva erre Berlinre és Párizsra.

És itt már a geopolitikai valóság is közbeszól. Németország és Lengyelország nemcsak történelmi ellenfelek, hanem egyre inkább riválisok Európában. Németországot az elemzők hanyatló, Lengyelországot felemelkedőben lévő középhatalomnak tartják. Ez utóbbi választja el attól a németeket, hogy teljesen rákapcsolódjanak az orosz erőforrásokra – ezért támogatja annyira az amerikai a lengyeleket.  

Németországnak valóban érdekében áll minden eszközzel gyengíteni Lengyelországot, és Lengyelországnak minden oka megvan arra, hogy a németeket sejtse a politikai támadások hátterében. A fenyegetettség azért nagyobb, mint az ukrajnai háború esetében, mert szomszédos országokról van szó, vagyis nincs ütközőzóna. A lengyelek gigászi fegyverkezési programokat jelentettek be, a németektől rendelt tételeket visszamondták, helyette amerikai és dél-koreai rendszereket vásárolnak. 

 A lengyelek bejelentették, hogy Brüsszel ellen minden lehetséges eszközzel fellépnek a történtek után, és ha kell, vétózni fognak minden egyes közös határozatot. Erre Olaf Scholz német kancellár zászlajára tűzte az uniós vétójog eltörlését külpolitikai és adópolitikai kérdésekben – értsd: Oroszország és a klímapolitika kapcsán. Mindkettővel Lengyelország pozíciója gyengíthető.

korkep.sk/cikkek/kulugyek/2022/09/01/lengyelorszag-minden-rendelkezesre-allo-eszkozet-elesiti-brusszel-ellen-nyilt-konfrontacio-varhato-minden-fronton/