Kazahsztánba utazott Ferenc pápa a világvallások vezetőinek kongresszusára
Ferenc pápa a Világvallások Kongresszusára utazott
Forrás: MTI
2022.09.13. 08:52
Kazahsztánba utazott kedd reggel Ferenc pápa, ahol részt vesz a világvallások vezetőinek kongresszusán, valamint Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnökkel is találkozik.
A katolikus egyházfő gépe hatórás repülőút után kedd délután szállt le Nur-Szultanban, a kazah fővárosban, ahol részt vesz a világtalálkozón, és fogadja őt Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök.
Ferenc pápa diplomaták és a kazah civil társadalom képviselői előtt elmondott beszédében „az értelmetlen és tragikus ukrajnai háború végéért” esedezett.
„Azért jöttem, hogy a békéért kiáltók könyörgését visszhangozzam, mert a béke globalizált világunk fejlődésének lényegi útja” – mondta.
„Azoknak, akik nagy hatalommal rendelkeznek a világban, nagyobb felelősségük is van mások, különösen azon országok iránt, amelyekben gyakoribbak a nyugtalanságok és konfliktusok” – tette hozzá, szavait a nagyhatalmakhoz intézve.
A pápa politikai párbeszédet és „Helsinki szelleméhez” történő visszatérést sürgetett egy sokkal biztonságosabb és nyugalmasabb világ érdekében.
Ideje megtanulnunk nem elmélyíteni az ellenségeskedést, és nem támogatni a szemben álló tömböket. Olyan vezetőkre van szükségünk, akik a nemzetközi színtéren a népek közötti kölcsönös megértést és párbeszédet, Helsinki szellemének újjászületését segítik elő, a többpólusú világ megerősítésére törekszenek, hogy sokkal biztonságosabb és békésebb világot építhessünk az újabb nemzedékeknek. Ehhez türelemre, megértésre és párbeszédre van szükség mindenkivel. Ismétlem: mindenkivel” – emelte ki Ferenc pápa.
Tokajev angolul mondott beszédében nem említette Ukrajnát, de általánosságban arról szólt, hogy az emberiség „a szakadék szélén áll a geopolitikai feszültségek elmérgesedése, a globális gazdaság nehézségei és a normalitássá váló, elburjánzó vallási és etnikai viszálykodások közepette”.
Kiemelte, hogy „a geopolitikai csomópontok kereszteződésében” fekvő Kazahsztánnak fontos szerep jut a konfliktusok rendezésében.
Tokajevvel a pápa legutóbb áprilisban, videókonferencia keretében tárgyalt.
A Világvallások Kongresszusát a kazah fővárosban tartják, immár hetedik alkalommal. Római pápa először vesz részt az eseményen. A rendezvény első napján, szerdán tárgyalások, közös imádság és egy Ferenc pápa által bemutatandó szentmise szerepel a programban.
Ferenc pápa csütörtökön, a kongresszus zárónapján, a vallási vezetők közös közleményének kiadása után utazik el a kazah fővárosból.
hirado.hu/kulfold/cikk/2022/09/13/ferenc-papa-a-vilagvallasok-kongresszusara-utazott