A pí számrendszere és az ekvivalenciaelv cáfolata

 A következő szibériai 1849-es magyar hadifogoly történetét éppen az Új Tükör 1988. január 31-i számában írta le Kubinyi Ferenc.

 az előszobában háttal az utczafelé egy asztalhoz, hátravetett kezekkel támaszkodva egy meztelen nyakú honvédtisztet találtunk, kinek engem Kálnoky Sándor alezredes bemutatván, meglepetésemre azt e szavakkal ismerteté velem : „Petőfi Sándor, honvédszázados és hazánk jeles költője!”

Péli Zoltán GáborSzeretem Petőfit   Amikor már biztos volt, hogy Petőfi Sándor nem kerül haza a barguzini fogságból, élete alkonyán akkor írta visszaemlékezve az alábbi verset, melyben a segesvári csatában történő "elestét" is megemlíti:

 – Mesélte az édesapám, hogy a Sándor bácsi édesapja – Isten nyugtassa szegényt – elment Segesvárra és kereste a fiát. De nem találta. Mert úgy lehetett, hogy a halottakat mind egy nagy gödörbe hányták. Mesélte az édesapám, lehet, hogy meg se halt akkor a Sándor bácsi, de elvitték a muszkák magukkal Muszkaországba, Szibériába. 

  A bécsi levéltárból előkerült jegyzőkönyvek szerint az osztrákok és az oroszok között volt egy titkos megállapodás arra, hogy mit kezdjenek a magyar és más felkelők tömegével, ha az orosz büntető hadsereg leveri a felkelést. Erről a minisztertanács 1849. május 14-i és június 3-i ülésén döntöttek, kérvén az orosz szövetségest, hogy találjanak olyan távoli helyet Észak-Ázsiában (Szibériában) a hadifoglyok tömeges deportálására, ahonnan nem tudnak hazatérni.A de­portálásról Haynau, az osztrák hadsereg főparancsnoka kiáltványt adott ki, majd 1849. július 1-jén megjelent a haditörvényszék számára a rendelet is. 

 „A csata (Segesvár) elmúltával – úgymond Bartha úr, - másnap Heydte osztrák ezredes hányatta sírba az elhunyt bajnokokat; azonban, kikben még egy kis életjel mutatkozott, - ezeket részint orosz kezekbe, részint pedig a közel fekvő faluk polgárainak ápolásukba adta. Így jutottam én is ötöd magammal Segesvárt 14 sebbel a Bakon féle házba. 

2001-ben Józsa Antal egy, Glatz Ferenchez írott levelében a következőket írta: ”Legutóbbi kolozsvári kutatásom alkalmával meglepő dokumentumra leltem, ami különben mindig szem előtt is lehetett, s senki nem dugta el. (Az Erdélyi Magyar Múzeum gyűjteménye) Ebből kiderül, hogy 1849. augusztus 3-án este Petőfi még élt, és jelentett Bemnek”. Józsa azonban a levelet nem publikálta, maga az irat állítólag azóta eltűnt, Józsa pedig elhunyt. Így aztán nem tudjuk, hogy milyen iratról van szó. 

 Összességében az egész arc az ismert – 1848-ban készült – dagerrotípiával  megegyező jelleget mutat. A koponyán lévő varratcsontok és a meglévő fogak kopási felszíne alapján számított életkor 30-35 év 

 Szeretett volna hazatérni Magyarországra, de ha nem őrzik, akkor is képtelen vállalkozás lett volna gyalog megtenni csaknem hétezer kilométert. Petőfinek bele kellett törődnie a rabságba

 Elképesztő beszélgetés több mint 25 év távlatából... Ennnyit és ilyen összefüggően nem lehet kitalálni...Engem - bármennyire is fáj - nagyon elgondolkodtatott és ugyanakkor ledöbbentett...A   visszavonhatatlan tények előtt fejet kellene hajtani "odafenn", az igazság mindennél fontosabb...A kegyetletsértés gondolatát alá kellene rendelni  és engedélyezni végre a DNS-azonosítást. Méltó módon, hazai földben eltemetni  és síremléket állítani  egyik legnagyobb költőnknek..