Történelem
Cikkek
A bolgár Tervel kán, Európa megmentője
2023.01.06
„Az európai kereszténység védelmében két történelmi személyiséget kell megemlíteni. A bolgár Tervel kánt, aki 718-ban szabadította fel Konstantinápolyt az arab ostrom alól, illetve Martell Károlyt, aki francia területen 732-ben a poitiers-i csatában futamította meg az arab hódítókat”
Esztergomban a Jókai u 9. szám alatti lakóház szaunája alatt van IV. Béla sírja
2022.08.26
egy csizmadiaműhelyt akart kialakítani, akkor a tereprendezés közben inasaival együtt elmozdítottak egy nagyobb méretű, tardosi vörösmárványból készült lapot, amely alatt egy hatalmas üreget találtak. A méretes lyukban három mívesen megmunkált márványszarkofágot világítottak meg a nyílásba ejtett égő újságpapírok. Mivel a holtak nyugalmát nem akarták megzavarni, illetve minél hamarabb neki akartak látni a Magyar Királyi Honvédség csizmamegrendelésének, az üreget gyorsan betömették húszegynéhány kocsideréknyi hozatott földdel és homokkal
Az ősi falfestmények közül néhány óriási királyt mutat be az ókori Egyiptomban
2021.07.19
Időszámításunk szerint 79-ben Iosephus Flavius római történész azt írta, hogy az egyiptomi óriás faj utolsó tagjai az időszámításunk előtti 13. században, Józsué király uralkodása alatt éltek. Azt is írta, hogy hatalmas testük volt, és az arcuk annyira különbözött a hétköznapi emberekétől, hogy elképesztő volt rájuk nézni, és ijesztő volt hallgatni erős hangjukat, amely olyan volt, mint egy oroszlán ordítása.
Faludy György : MONOLÓG ÉLETRE-HALÁLRA
2021.04.13
A mű egy ún. börtönvers: a fogoly költő írta a recski büntetőtáborba bezárva 1952-ben – az élet szeretetéről szól…Valamiért nem közölhető
RÓMA, A NEGYEDIK BIRODALOM, AMELY NEM SZŰNT MEG
2020.11.22
i. sz. 476-ban Ravennában letaszították trónjáról Romulus Augustulus császárt, csak a Nyugatrómai Birodalom szűnt meg. Dániel próféta és a Jelenések könyve próféciáiban a „negyedik birodalom” nem fejezte be pályafutását. Mindmáig létezik, és csak megjelenési formái változtak az eltelt évszázadok során.
Japán, egyes történészek szerint az elsöprő szovjet támadás és nem az atombomba miatt kapitulált
2020.08.08
1945. augusztus 8-án este átadott hadüzenetet követő reggelen rázúdult a japán bábállamként a szovjet területekbe ékelődő Mandzsúriára. A japánok nem voltak felkészülve az európai keleti front hatalmas ütközetein edződött, gépesített szovjet erők támadására. A léptékeket jól jelzi, hogy a szovjetek egy Nyugat-Európányi területen végrehajtott harapófogó-hadművelettel kerítették be a japán erőket, amelyek ellenállása néhány nap alatt össze is omlott.
A bolgár Tervel kán Európa megmentője
2020.02.14
Tervel kán (701-720) a bolgár államalapító, Aszparuh kán fia, mindketten a Dulo-dinasztiához tartozó Kubrát kán egyenesági leszármazottai. Állítólag a dinasztia nevéből származik a magyar Gyula név. Bár a bolgárok akkor még pogányok voltak, azonban mindhárom kán titokban felvette a kereszténységet. Tervel pedig, amiért II. Jusztinianosz császárt visszaültette a trónra, 705-ben császári címet kapott, ami egyedülálló az európai történelemben. Abban a korban ilyen titulust idegen uralkodó nem kaphatott.
Drezda halála
2020.02.13
A Royal Air Force – a brit légierő – gépei 1945. február 13-án, este tíz óra körül kezdték halálos „csomagjaikat” leszórni Drezdára. A három napig tartó hadműveletben az angol-amerikai légierő 3749 tonna bombát dobott a városra, ezek körülbelül 75 százaléka gyújtóbomba volt. A "kegyelemdöfést" Drezdának 1945. február 15-én, 311 amerikai repülő erőd bombázóakciója adta meg
Titkos fegyverszüneti egyezmény / Hátha valaki nem tudja…
2020.01.13
Talán kevesen tudják, na meg ritkán is szokták emlegetni, hogy a gróf Kállay Miklós kormányának (1942. március 10. – 1944. március 22.) 1943 végén sikerült kapcsolatot találni a szövetségesek felé, s 1943. szeptember 9-én titkos fegyverszüneti egyezmény született Anglia és Magyarország között, aminek máig ható kihatásai voltak. Nézzük az erről szóló információt az interneten fellelhető adatok alapján.
Tűzkeresztség, Boldizsár Iván író és újságíró mondja el visszaemlékezéseit a Don-kanyarról
2020.01.12
hogy a dermesztő hidegben, a teljes szétesettségben és a kaotikus visszavonulás közben néhány tiszt csak azzal volt elfoglalva, hogy szolgálati gépkocsijával mentse a fronton összeharácsolt, amúgy teljesen haszontalan szajréját,