Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bibliai témák

Menüpontok

Cikkek

Egyre több szó esik Ferenc pápa esetleges lemondásáról

2022.06.18

 Valójában a híresztelések mögött a pápa egy viccnek szánt kijelentése áll, amely még az Olasz Katolikus Püspöki Konferencia néhány héttel ezelőtti tisztújításán hangzott el. Akkor azt mondta, inkább lemond, mintsem térdműtéten essen át, mert tavalyi gyomorműtéte során az érzéstelenítésnél több váratlan probléma merült fel.

 

Lehet Ferenc pápa utódja Erdő Péter bíboros?

2022.06.02

  Róma püspöke pár napja tolószékbe kényszerült erős térdfájdalmai miatt, a sajtó máris a konklávé hangulatát idézi. A francia és olasz napilapok hasábjain elkezdődtek a találgatások, ki a legesélyesebb jelölt, aki Ferenc pápát követően átveszi majd a Pápai Városállam és a világegyház vezetését.

 

A Frigyláda fotója, rajta Jézus vérének maradványaival

2022.03.05

 Fotók Jeremiás barlangjából, és a Frigyládáról. A frigyláda mellett a kőtábla, a tízparancsolat, amelyet Ron Wyatt vett ki a szövetség ládájából és helyezett el mellé. Jeremiás próféta rejtette el a zsidóság egyik legszentebb tárgyát.

 

Pápalátogatás, a Vatikánban megpróbálják meghekkelni Malakiás listáját

2021.09.12

 A pápák nem szoktak eucharisztikus kongresszusra járni. Azonban egyszer már járt nálunk a kongresszuson a leendő pápa. Az 1938-as budapesti  kongresszuson részt vett Pacelli bíboros, vatikáni államtitkár - a későbbi XII. Pius pápa - aki a pápa képviseletében járt a 34. Eucharisztikus Világkongresszuson.

 

Ngole bírósághoz fordult az egyetem döntése miatt, hogy az megsérti szólásszabadsághoz fűződő jogait

2021.08.31

 Keresztényként az a dolgunk, hogy segítsünk másokon. Ugyanakkor hitelveinkről és a Biblia tanításáról szabadon kell, hogy beszélhessünk – nyilvánosan és bizalmasan is – anélkül, hogy a megélhetésünket kelljen féltenünk.

 

Adjátok meg azért ami a császáré a császárnak; és ami az Istené, az Istennek

2021.06.21

 Az adófizetés megtagadása lázadást jelentett a birodalom és a császár ellen. Kifejezetten ennek a kérdésnek tisztázására, Jézus próbatételére, összegyűltek az adóellenes álláspontú farizeusok, és az adót elfogadó Heródes pártiak. Mivel a Messiástól az Írások alapján Izrael felszabadítását várták, ezért a Messiás kizárólag nemet mondhat az adófizetésre. 

 

Milyen rejtett időpont meghatározással indul a Jelenések könyve?

2021.06.19

 Ha szöveghűen értelmezzük, úgy fogadjuk el, ahogyan az le van írva János apostol Jelenések könyvének kezdetén, akkor Patmos szigetéről az Úr napjára kerülünk.

 

A Vatikánban egyeztetett Ferenc pápa budapesti látogatásáról Erdő Péter bíboros

2021.05.15

 Az Inside the Vatican című vatikáni témákkal foglalkozó angol nyelvű katolikus folyóirat a katolikus egyház legjelentősebb személyiségeiről minden évben tízes listát készít. 2006-ban az európai katolikus vezetők kategóriában a megtisztelő listát Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása vezette. Az amerikai Newsweek magazin egy 2009 júliusában megjelent cikkében többek között Erdőt is XVI. Benedek pápa egyik lehetséges utódjának tartotta.

 

Salamon király lehetett az első hajómágnás

2021.04.26

 Sean Kingsley brit tengeri régész azonban jelentős számú bizonyítékot gyűjtött össze, melyek szerint Salamon nemcsak hogy hús-vér uralkodó, de a világ első hajómágnása is volt, aki föníciai szövetségeseivel hajttatta végre a hosszú tengeri utakat.

 

Az egész univerzum egy előre megírt algoritmus lehet?/Kommentem

2021.04.13

 A Microsoftnál dolgozó elméleti fizikusok szerint egy öntanuló világegyetemben élünk, amely valójában egy hatalmas komputeres szimulációként képzelhető el.

 

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14

Következő »