A pí számrendszere és az ekvivalenciaelv cáfolata

 A július 12-e óta online publikált technikai csillagászati ​​kutatási cikkek özönében a szerzők többször is kijelentik, hogy a képeken meglepően sok galaxis látható, olyan galaxisok, amelyek meglepően simák, meglepően kicsik és meglepően öregek. Rengeteg meglepetés, nem feltétlenül kellemes. Egy újság címe felkiáltással kezdődik: “Pánik!”

 A RENDSZER NAGYOBB CSILLAGA MINTEGY NEGYVENSZERES NAPTÖMEGŰ, kisebb kísérője viszont csak harmad akkora, mint a Nap. A két csillag egybeolvadását kísérő gigantikus robbanás átmenetileg tízezerszeresére növeli az objektum fényességét.

 Más publikációkban sosem láttak még ilyen egyértelműen látszó forgó korongot, spirális szerkezetet és centralizált tömeget egy ennyire távoli galaxisban. Az ALMA adatainak felbontása annyira kiváló, hogy a rengeteg részletet elnézve azt hihetnénk, egy közeli galaxissal van dolgunk.

 Bizonyított relativisztikus tétel, hogy a tömegek és a sebesség lassítják az időt. Lassabb időben, mivel a nevezőben van, gyorsabb fénysebességet mérhetünk. Mivel az ősrobbanáskor az Univerzum tömege egyben volt, a robbanás utáni tágulási időszakra gondolok, ezért lassabb idővel sokkal nagyobb fénysebesség érték valósulhatott meg. 

 Faberék a galaxis csillagainak tömegét, a rendszer átmérőjét, illetve a központi fekete lyuk tömegét vették alapul. A csapat arra jutott, hogy a nagyobb galaxisoknak tovább kell növekedniük, mielőtt a fekete lyuk elég nagy lesz a csillagszületés megszüntetéséhez.

 A világegyetem legnagyobb ismert struktúrája a 10 milliárd fényéven át húzódó Herkules–Északi Korona Nagy Fal, amit 2013-ban fedezett fel a többek között Horváth István és Bagoly Zsolt vezette amerikai-magyar kutatócsoport. 

 Két egymással nem összefüggő tanulmány a közelmúltban felvetette ugyanazt a lehetőséget, hogy a fizika törvényei nem mindenütt alkalmazhatók, ami ha igaz, több évszázadnyi tudományt kérdőjelezhet meg.[…]

 A nagyjából egymillió naptömegű struktúra nem tartalmaz csillagokat, méretei alapján elképzelhető, hogy egy olyan szupermasszív fekete lyuk, mint amilyen a galaxisunk magjában is található. Bonaca szerint a furcsa objektum csillagászati szempontból a közelmúltban haladhatott el a Tejútrendszer mellett.

 Az  Európai Déli Obszervatórium (European Southern Observatory – ESO) Nagyon Nagy Távcsövével (VLT) végzett megfigyelések első alkalommal fedték fel, hogy egy, a Tejútrendszer központjában lévő, szupernagy tömegű fekete lyuk körül keringő csillag éppen úgy mozog, ahogy azt Einstein általános relativitáselmélete előre jelzi. Keringési pályája rózsa formájú, nem pedig ellipszis, ahogy azt Newton gravitációs elmélete jósolta.

 A csillagászok évtizedek óta feltételezik, hogy az Univerzum minden irányban azonos sebességgel tágul. Az ESA XMM-Newton, a NASA Chandra és a német vezetésű ROSAT röntgenműholdak adatain alapuló új tanulmány azonban arra a következésre jutott, hogy a kozmológia ezen alapvető feltételezése talán mégsem helyes.